a sokadik első lépés

Mára pihenés maradt, mármint ami a munka előtti kevés kis szabadidőmet illette. Nagyon az ágyból sem akartam kikelni, nemhogy még fussak, vagy tekerjek is. El is repült hamar az a 2 óra, aztán mehettem is Lukashért, picit el is késtem. Na munkahelyre beértünk időben, eleinte úgy is tűnt, hogy megússzuk különösebb hajtás nélkül, de aztán fél 8 körül ránk szakadt az ég is. Amint megcsináltam egy rendelést, két másik jött helyette és ez így ment vagy 3 órán keresztül. Nem bántam, mert legalább gyorsabban telt az idő, meg őszintén szólva szeretem az ilyen helyzeteket. A grillnél szerencsére ma voltak elegen, szóval nagyon nem kellett oda rohangálnom. Ilyen helyzetekben már-már megszokott, hogy Henry valamiért elkezd kiabálni, ez ma sem volt máshogy. Nagyon senki nem szól neki vissza, kivéve a családját, szóval ma velük veszekedett. Egyébként Carol mindig ráérez, hogy hogyan tudja még jobban felhúzni, mindegyik makacs és az utolsó szóért képesek elmenni a végsőkig. 11 előtt aztán lecsillapodott az este, mintha elvágták volna a telefonvonalat. Na volt azért mit csinálni, de jóval kényelmesebb tempót lehetett diktálni, mint előtte. Éjfélkor Lukash lelépett, de szerencsére ma volt Christas is, szóval nem aggódtam a zárás utáni rendrakás miatt. A mosogatás nagy részét ma Steve nyerte meg, én meg a pizzás tálcákat takarítottam el, volt belőlük jó pár, de mindegy is, mostanában úgysem kellett nagyon ezzel foglalkoznom. Abdol ma észrevette magát végre és bár először a szokásos rendetlenséget hagyta maga után, de aztán elpakolta a helyükre a dolgokat, büszke is voltam rá. Nagy szó ez egy 29 éves családapától. Na jó, cinikus vagyok, de azt látom, hogy tényleg az. Szerencsére a takarítással gyorsan végeztünk, hazavittem Stevet, aztán el is telt a nap. Most pontosan nem világos, hogy éppen hány óra van, ha jól tudom állítgatni kellett valamit épp, de bízom benne, hogy a számítógépem okosabb e téren és a tényleges időt mutatja már. Na majd holnap kiderül, ha elkések, vagy ha előbb megyek akkor így jártam.