Mára ugye maradt ebédem, szóval legalább normális étkezés után mentem dolgozni. Gyengén indult az este, az első 2 órában egyedül voltam. Abdol leszelt minden zöldséget ma, amit kellett, meg is lepődtem rajta, mert kérni sem kellett. Később aztán eléggé beindultak a dolgok, olyannyira, hogy ma összesen 8 cím jutott nekem is. Volt egy köröm, amikor hármat vittem egyszerre, ilyen most történt először. Egész jó lett a jatt is a nap végére, ha minden nap lenne ennyi, akkor a lakbéren kívül másra nem kéne költenem nagyon a fizetésemből. Egész nehezen akart gyengülni a forgalom, jól el is voltunk csúszva a takarítással. Szerencsére azonban Györgyi jött ma takarítani a lakást és miután azzal végzett, lejött segíteni nekünk. Volt is mit csinálnia, majdnem 3 órán keresztül állt a mosogató mellett. Nagy nehezen aztán végeztünk azért, majd jöttünk is haza. Most ez ilyen rövid lesz, mert mindjárt elalszok. A lényeg benne van azért.
2014.05.01. 04:03 dispersionpaint
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://meripoppinsz.blog.hu/api/trackback/id/tr566100512
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.