a sokadik első lépés

El is telt egy hét, talán valamivel több is. Őszintén szólva kb 3 hétre való esemény történt az elmúlt héten. Kezdem az elején. Szombat reggel 7-re megérkezett értem Tomi, majd miután kiderült, hogy nem Manchesterbe kell vinnie, hanem csak Liverpoolba, tudatta velem, hogy akkor elég lett volna egy fél órával később indulni. De mindegy is, így legalább több időm volt becsekkolni. Kiérve a reptérre várt is rám az első akadály, meg kellett találni a bejáratot, azon belül pedig azt az ablakot, ahol intézték a dolgokat. Repteres múltam van, de utast sosem kísértem be, szóval a kihívás adott volt. Simán ment igazából, csak a félkómás reggeli állapotomban nem igazán jöttek az angol szavak a számra. Szerencsére a kisasszony segített. Fel kellett mennem a harmadikra, ahol is élből dobatták el velem a 10 perccel az előtt vásárolt ásványvizemet, mivel azt nem vihettem tovább a reptér területén. Nekem újdonság volt az egész, zsebeket kipakolni, övet le, meg ilyenek, majd ezek után még jól át is tapogattak, meg a kézi detektorral is végig simogattak. (A kiló kokaint, meg a kiskorú maláj örömlányt nem találták meg szerencsére) Ezek után beléptem a terminálba, ahol persze arany áron mérnek mindent, de hát éhes voltam, szóval vettem egy benzinkutas szendvicset, később meg még reggeliztem egy kávé mellett a starbucksban. Az evéssel pont eltelt annyi idő, hogy kiírták a gépemet, hát megkerestem a kaput. Jó sok ember tolongott már ott akkor, néztem is nagyokat, hogy vajon mindenki fel fog e férni a gépre. Lassacskán aztán megindult a tömeg, miután begördült a repülőnk a helyére. Felszálltunk és elfoglaltuk a jegyen szereplő helyünket, ahol egyből feltűnt, hogy nincs sehol az a bizonyos zacskó. Nem mintha hányni akartam volna, de fő a biztonság. Azt figyeltem, hogy az üléseket jelző írás a bal oldalon a magyar üzletlánc (CBA) reklámja volt, a jobb oldalon pedig a válsággyáros "nemzeti" bank (FED) neve díszelgett. Első repülésem volt, a többiek már említették korábban, hogy milyen érzés, de abból még nem tudtam levonni nagyon sok következtetést. Na de élőben. Beindultak a motorok, a pilóta ráadta a tolóerőt, eddig minden rendben is volt, na de amikor elkezdett emelkedni, és kinézve az ablakon, ferde volt a táj, valamint némi légörvény miatt egy-egy pillanatra megsüllyedt a gép, na azt az érzést nem kívánom még egyszer átélni. Szédülés, füldugulás, meg a haláltól való félelem, ezek jártak át, egészen addig, míg el nem értük az utazómagasságot. Onnantól nem volt semmi bajom, bár tény, hogy eltereltem inkább a figyelmemet egy filmmel. Gondoltam a leszállásnál is hasonlókat fogok átélni, már fel is készültem rá, de szerencsére azzal nem volt semmi bajom. Kinézve az ablakon láttam a havas tájat, ami egy picit megnyugtatott. Valahogy a hó mindig ilyen hatással van rám, itt kinn hiányzik is nagyon. Leszállás után busz jött az utasokért, hogy ne kelljen sétálnunk 22 métert a terminálig, tök megéri ezért 2 buszt üzemeltetni. Benn aztán fogadott az, amit idekinn már már el is felejtettem, méghozzá az útlevélkezelő unott tekintete. Az a közömbös, unott, mosolytalan arc, ami jellemzi az otthoni mindennapi munkásokat. Szörnyű ezt mondani, de így van. Felszedtem a csomagomat, és rongyoltam is ki a váróba, mert alapból késett egy picit a gép, gondoltam Szid már vár. Elkésett sajna, mire kiértem a parkolóba, Ő addigra ért oda, pedig hozott táblát is a nevemmel. Sejtettem, hogy fog, de örültem neki nagyon. Hazafelé aztán végre vezethettem, nagyon hiányzott már. Azért annak, aki abból él, hogy a kocsiban ül, 4 hónap a volán nélkül elég rossz érzés. Dumáltunk sokat, vele kezdődött a mesém kálváriája. Hazafelé megálltunk egy kávéra Öttevényen, hogy meglepjem egy régi kedves ismerősömet. sokat nem időztünk ott, mert Szid hivatalos volt a Bálinthoz. Hazavittem, majd elmentem pénzt váltani a Sparba. Na a parkolóban persze jöttek is a bennszülöttek, hogy vegyek jó bőrövet, meg parfümöt. Idekinn el is felejtettem már ezeket a dolgokat. Beszerzési áron kéne, ingyen mégsem fogja odaadni. Forinttal a tárcámban utam a sütödébe vezetett, mert kívánta a szervezetem a hazai kosztot. Jó volt látni a régi kollégákat, beszélgetni kicsit velük. Onnan aztán hazamentem, ahol némi eszmecsere után aztán rátértünk az esti programra. A szemközti kisboltból elhoztam az összes sopronit, de ha az nem lett volna elég, akkor a Tomi még hozott egy üveg pálinkát is. Nem volt apelláta, szülinapok hada volt, így koccintani kellett vele. Közben Batu is befutott, és gyorsan el is cseréltem vele a társasaimat egy jó pofa sörre. Párat azért megittunk mire megjött a taxi, amivel a Kozi felé vettük az irányt. Ott aztán persze folytattuk az ivászatot, még pár sör erejéig, majd nyakunkba vettük a várost. Úton a Fecske felé beugrottunk a Csillagba egy fényre, majd végre ettem egy hazai kebapot. A Fecskében sör sört követett, mígnem a Szaki megjelent egy tálca piros valamivel. Újfehértói pálinka. Születésnap, muszáj meginni. Nem csak Homér miatt volt már mosoly az arcomon. Irány a Bridge. Sör, meg a szokásos koktélom, a whiskey-malibu-cola váltogatták egymást. Nem is lett volna semmi baj még ekkor sem. De a Dugóval összefutván a pultnál kitaláltuk, hogy igyunk valami igazán odabaszósat. Nem sokat gondolkodtam, majd a portoricoi rum lett a befutó. Újra 16 éves voltam. Megpróbáltuk meggyújtani, mint régen, de nem sikerült, mire a pultos srác odaadta az üveget, hogy nézzük meg nyugodtan, hogy nem vizezett. Na a Dugó élből meghúzta. Ott azért rezgett a léc, mert a pultos srác felváltva nézett ránk, és a kidobókra, de nem szólt végül, jófej volt. És akkor innentől képszakadás. Csak azért írtam le ennyire részletesen, hogy valamicskét éreztessem, hogy miért gondolkodtam egy jó percig ébredéskor, hogy hol is lehetek. Aztán mint kiderült révfaluban aludtam a Zsakiéknál, többiek mondták másnap, hogy párszor azért padlót fogtam odáig is az ónos eső miatt. 11:40-kor ébredtem, amivel csak annyi volt a gond, hogy a telefonom lemerült, úgy volt, hogy jön a Csabi Ajkáról délelőtt, valamint délre Szentivánra voltam hivatalos ebédre. Belenézve a pénztárcámba el is hessegettem a taxi gondolatát is, de egy buszjegyre való még akad azért. Szerencsére mindkét esemény tolódott végül. Kora este mentem ki a Petyáékhoz, ahol is végre hazai ízek fogadtak. Bátyám mondta egy héttel előtte a Dórinak, hogy csináljon töltött paprikát, de az volt a válasz, hogy az majd akkor lesz, ha én otthon leszek. Jól megmosolyogtam ezt, de örültem is neki nagyon. Beszélgettünk, majd unokaöcsémmel, meg bátyámmal játszottunk egyet a Catan telepeseivel. Szuper játék, be fogom szerezni. Balázs alázott minket rendesen. A család egyik fele után Éviékhez mentem, mert ott aludtam. Ott is töltött paprika várt, aminek megint csak nagyon örültem, lévén, hogy az egyik kedvencem. Velük is dumáltunk, meg iszogattunk mellé egy kicsit. Hétfőn aztán várt rám némi hivatalos ügyintézés is, de előbb Csabival futottam össze, és átadtam neki a görkorit. Elmentünk az árkádba, ahol megreggeliztünk. A vicces az egészben nem is a burger king volt, hanem az, hogy bár itt már majdnem teljesen leszoktam arról, hogy átszámoljam az árakat forintra, otthon most átszámoltam fontra. Jó volt vele találkozni, évek óta nem láttam, nosztalgiáztunk egy kicsit a bmx-es évekről. Utána Gerit és az alkatrészeit vittem el a szerelőjéhez, közben összefutottam a Krisztóval is. Meg is beszéltük, hogy kora este meglátogatom. Így is lett, kimentem megint Norbiékhoz, majd onnan át a Krisztóhoz. Eltöltöttem ott is pár órát, mire visszaértem Éviék már elaludtak a kanapén. Kedden aztán elvittem a kocsit futóműveshez, mert állítani kellett a jobb első kerék dőlésén is. Közben Tazzal megkávéztunk, majd utána hazavittem, csak előbb boltba, ahol bevásárolt a jó paprikás krumplihoz. Na gondoltam akkor most jól ellesem, hogy pontosan hogy is készül az, de a krumplipucolás után kivittem inkább a Gerit Győrújbarátra. Mire visszaértünk épp ehetőre hűlt az étel, jól megnéztem mit ne mondjak. Azon agyalok, hogy hol aludtam kedd este, de nem ugrik be. Na mindegy is. Szerdára Petivel beszéltem meg, hogy meglátogatom Enesén őket. Rendeltünk egy pizzát, meg jailbreakelte a telefonomat, valamint kaptam rá egy igo navigációt is, így már bátrabban indultam vissza ide később. Estére a család másik fele volt a program. Jó volt látni Zoltánéknál, hogy a gyerekek mennyire tudnak örülni olyan apróságoknak, mint a söröskupakok. Gyűjtik, így próbáltam vinni innen párat. (a visszaúton az egyik pihenőnél találtam párat, szóval lesz utánpótlás) Kriszti felajánlotta, hogy megcsinálja az adóbevallásomat, amiért nagyon hálás vagyok, nem kell aggódnom miatta. Meg nevettem egy sort, mikor felhívtuk bátyám egy barátját a telefon előfizetésem miatt, és azt mondta, hogy szóljak mikor fel akarom mondani, és Ő majd elhiszi, és kattint egyet. Az üzletben ugyanis ügyvédi meghatalmazást kérnek, ha nem személyesen megyek be, amikor lejár végre a hűségidőm. Közben jött egy üzenet, hogy aznap este Akkezdet Phiai lesz a Bridgeben. ilyen ajándékra nem is számítottam. A család után bementem a Matrózba, ahol a többiek vártak már. Sajna csak egy (azaz kettő, mert páros szerv) hosszúlépésre jutott időm, mert zárt a hely. Következett a Vogue, aminek már nem ez a neve (már nyáron sem ez volt, amikor oda jártunk) de a lényeg, hogy olcsón mérték az italt, valamint a személyzet is magáért beszél. Végül átmentünk Bridgebe, ahol is ahogy vártam késett a koncert, de sajnos nem annyit, amennyit még sorba álltunk, hogy bejussunk. Na az megint csak egy vicces sztori. Már a kasszánál álltam, amikor is a kidobó felrakta a karszalagot, de mielőtt fizetni tudtam volna csak annyit mondott, hogy: "ne állj ám sorba, menj be". Ajándék Kezdet, el sem akartam hinni. Geri is diákjeggyel jött be, valamint becsíptük az utolsó két helyet a ruhatárban is. Nagyon jó volt, felvettem a szokásos koncertnéző pozíciómat a hátsó falnál, és csak hagytam, hogy hasson. A koncert után aztán a régi szombatokat idéző buli kezdődött fenn, lenn pedig Sikztah játszott. El is telt az este, nem is tudom mennyi fogyhatott a 450-es johnnie-redbullból. Hazafelé aztán végre ehettem egy turbo melegszendvicset a vidékiben, ez tervben volt már szombaton is, csak hát... A Gerivel azért meg kellett küzdenem, hogy sétáljunk, mert megint nyavalygósra itta magát. Az eredeti terv az volt, hogy éjfél körül hazaérek, de persze az nem jött össze, Így sikerült 3 óra alvás után nekivágnom a csütörtöknek, de muszáj volt, mert kellett új termosztát a kocsiba. Azt kell mondjam viszont, hogy a körülményekhez képest a helyzet magaslatán voltam. Elintéztem még pár hivatalos ügyet, majd az alkatrésszel a zsebemben Pinnyéd felé vettem az irányt. Feri a szerelő, aki néha hajtotta a kocsit, míg én nem voltam otthon, ki is cserélte seperc alatt a hibás dolgot. Este átmentem Szidhez, ahol Bálinttal, és Bobbal rendeltünk egy hamburgert a chili's-ből, mert azt mondták, hogy nagyon jó. Igazuk is volt. Utána megnéztünk egy filmet, majd hazamentem, ahol megpróbáltuk értelmezni a Harc Európáért szabályait. Most, hogy gondolkozok, nem tudom melyik napra tenni azt, hogy átjött a Gabi, meg később a Q. Kedd este talán. Nagyon örültem, hogy láthattam őket, szerencsére alakul az élet mindegyiküknél. (és tényleg nehari srácok, hogy nem emlékszem, kínos, de összefolytak a napok) Ami biztos, az az, hogy pénteken kimentem még ebédelni Éviékhez, meg Melindáékhoz is odaugrottam picit. Krumplifőzelék fasírozottal volt az étel, nagyon finom volt, a visszaúton még annak a maradványát ettem. Utána odaugrottam az adóbevalláshoz szükséges papírokkal sógornőmhöz, majd összefutottam a lánnyal, akit szerdán láttam Bridgeben. Hazamentünk sörözni egyet, úriember vagyok, nem részletezem. Vicces egyébként, hogy a lány, aki elvileg nagyon várta, hogy hazajöjjek, Ő valahogy nem ért rá egész héten, még úgy sem, ha én mentem volna hozzá. Azt hiszem innentől az a projekt mindegy is. Őszintén? Nem is bánom. Új életet kezdtem idekinn, jobb ez így. Elérkezett a szombat hajnal, bepakoltam a cuccaimat, még előző este beszereztem a TV paprikát, meg a túrórudit, valamint a kocsinyitómat a Szid autójából, és elugrottam a biciklimért a Gerihez. Teletankoltam a kocsit, megvettem az osztrák pályamatricát, és maradt még forintom 3 zsemlére az albán pékségből, meg egy ásványvízre. Az 1-es főúton mentem ki a határig, közben Móváron váltottam némi eurót. Hát mit ne mondjak, hosszú volt az út. Osztrákiában megálltam reggelizni, meg nyújtózni egy kicsit, megállt mellettem egy román transporter, és kiszállt belőle kb 13-14 felnőtt, meg 2 gyerek. Vicces látvány volt. Amire felfigyeltem még, az az éles váltás volt a Német oldalra érve. Az utolsó pajtán is napelem volt, meg egész mezők voltak kialakítva napelemekből. Ott azért nem fossal görgetik a szart. Németország még mindig hosszú, alig vártam már, hogy odaérjek Kölnbe a hotelba. Volt közben egy kis eső, meg egy kis stau, de lényegében nem volt vészes. A hotel egész kellemes volt, nem is volt drága (10 euro), bár a műholdas tévétől többre számítottam 14 német csatornánál. De tudtam fürödni, és melegben alhattam! Következett a mai nap. Korán keltem, hogy minél előbb ideérjek. Nem is volt sehol probléma, többször megálltam enni is. Még az egyel korábbi kompot is elértem, szóval nyertem egy órát a tervhez képest. Az angol oldalon aztán először követtem az autókat a kompból kijőve, de megállítottak kifelé menet látva a rendszámomat. Kérdezte a fickó, hogy hova megyek, meg, hogy mennyit leszek itt, enyém e az autó? Válaszoltam, aztán mentem is tovább. Na a forgalom már egy kicsit ijesztőbb volt. Beálltam egy kamion mögé, és úgy kezdtem el szokni a közlekedést. Nem is volt vészes, mire a pályára értem, már egész hozzászokott az agyam. A pályán meg aztán már semmi bajom nem volt, csak fel kellett fognom, hogy itt bal oldalon jó nekem. Szerencsére a London elkerülővel sem szívtam meg most, lehetett haladni. Van pár szakasz, amin sebességkorlátozás van életben, építés miatt, az egyetlen idegsítő benne az az, hogy 4 hónappal ezelőtt is az volt, és elég hosszú szakaszok. Na de mindegy. Ideértem épségben, be is mentem a munkahelyemre, hogy jelezzem, hogy élek, meg, hogy megyek holnap dolgozni. Utána Martinékhoz ugrottam be, mert ott voltak a többiek, én meg elvesztettem a kulcsomat (szerintem ott maradt Győrött a szekrényen), szóval mindenképp össze kellett futnom velük, hogy valahogy bejussak a házba. Egy kicsit dumáltunk még, meg ittam egyet, ami azért nem baj, mert itt nincs zéró tolerancia. Végül hazajöttünk a meleg házba, meleg, Köszönhető a Daninak, aki légtelenítette a radiátorokat. 
Hosszú út volt, de élveztem. Így nappal végre láttam valamit a tájból is, a kocsi meg produkált egy 4,43 literes fogyasztást a 110-es tempóval, szóval anyagilag is jobban kijöttem, mint gondoltam. Nagyon jó volt otthon lenni, örülök, hogy ennyi mindenkivel tudtam találkozni, és sajnálom, akivel nem. Na de, tényleg jó volt, viszont jó volt visszajönni is, nem tudom, jól érzem magam itt, meg ez nincs rám erőltetve, ezt én választottam, és élvezem. 
Most lehet, hogy vannak helyesírási hibák, mindig át szoktam olvasni, és kijavítom őket, de erre most nincs erőm, csoda, hogy leírni volt, szóval elnézést az esetleges hibákért.