a sokadik első lépés

Többször nem állok neki panírozni, ha nincs sok időm. Indulás előtt kb háromnegyed órával úgy gondoltam, hogy kiolvasztom a csirkémet, és bepanírozva kisütöm. A művelet elég sokáig tartott, így, egyrészt nem is sikerült az egészet megcsinálni, másrészt olyan kevés időm maradt enni, hogy csak tömtem magamba az ételt. Ennek eredménye az lett, hogy nem is bírtam sokat enni, mert nem kívántam. Gondoltam majd ha hazajöttem, akkor megeszem a maradékot, végül is így is lett. Hátrányként azért felhoznám, hogy éhesen biciklizni, meg utána dolgozni nem olyan jó dolog. Azt hittem, hogy ma is olyan nap lesz mint múlt csütörtökön, és akkor már éjfélre itthon lettem volna. Nem így lett, elhúzódott a nap, de mindegy, kibírtam. Volt mit csinálni, mert nem voltunk túl sokan konyhán, de azért mindenre jutott idő. Az este végén megúsztam a takarítást elől a konyhán, helyette hátul mosogattam, azt meg jobban is szeretem csinálni. Nem volt vészes, meg a nagyon mocskos dolgokat már átvette Henry, én meg jöhettem haza. Picit szemerkélt az eső, ez meg is látszott itthon a láthatósági mellényemen, lehet nem ártana egy sárhányó hátra. Mindegy, a lényeg, hogy gyorsan hazaértem. Be is toltam már az ebédemet, most meg agyalok, hogy elalvás előtt mit csináljak még.