Szóval eltelt egy hét. Elég gyorsan elrepült, mit ne mondjak. Ne sértődjön meg senki, de a honvágyas téma még nem igazán rázott meg. Ezt betudom mondjuk annak, hogy jó társaságban vagyok itt. Jó pár embert megismertem már most ilyen rövid idő alatt és úgy érzem elleszek itt. Meg igazából jó, hogy elkezdtem ezt a blogot is, így kiírok mindent magamból amit, ha benn tartanék, talán már szarabbul lennék.
Szóval ébredés után kockultam picit mint a jó gyerekek -remélem a Mikulás résen volt-, majd midőn az éhség kopogtatott, elhagytam a szobámat. Lenn aztán fogadott a tegnap esti kis iszogatás eredménye. Poharak, tányérok, megsúgom nem tisztán. Hát mit volt mit tenni, még is csak én vagyok a ráérős, nekiálltam elmosogatni. A régi otthoni reggelek jutnak eszembe ilyenkor, mikor a kávé lefőéséig szépen elmostam mindent, mindaddig míg egy kevésbé stram pohár mély benyomást nem tett rám. Na de ez igazából egy régi sztori... Végezvén a mosogatással gondoltam csinálok egy jó banán turmixot, de felspékelem egy kis nutellával, még is csak meg kell adni a módját. Ma már hallgatva a Danira, nem a széles darabolós edényt fogtam be a motor elé, hanem a hosszúkás pohárba töltöttem mindent és fedél nélkül, botmixer funkcióban láttam neki az eseménynek. Hiba volt! Egy fél fordulat után mindent beterített a tej. Éljen! Törölhettem fel, tölthettem át a jól megszokott edénybe a maradékot majd moshattam el a hosszúkást is persze. A végeredmény minden esetre kárpótolt! Visszafeküdtem a sokk kipihenése érdekében, mindaddig míg a Szabi nem hívott, hogy végeztek és megyünk intézkedni.
Bementünk a városba és míg a Szabi befizette a helyi adót -amit mindenki köteles, ha itt lakik. Le van bontva részletesen, hogy mennyi megy belőle a rendőrségnek, a mentőknek, stb...- addig Danival elmentünk, így egy hét után venni nekem egy sim-kártyát. Jelentem angol számmal rendelkezem, meg fogom adni idővel ha megbarátkoztunk a telefonnal. O2 hálózat, az azonos hálózatot ingyen hívom, meg ingyenes az sms is, plusz van némi adatforgalmam, de ezt ezzel a telefonnal sajna nem tudom kihasználni. Haza 5p-ért telefonálhatok percenként, majd hívlak, meg Téged, meg Téged is. Ez után gondoltam veszek egy tükröt a szobámba, hogy reggelente láthassam az új szarkalábakat, meg a nyálcsíkot ébredés után. frankó áron találtam az egyik cherityben, nem volt egész 5 font. Közben megakadt a szemünk egy 3+2-es ülőgarnitúrán. Nem a legszebb, de nincs kiűlve. Árat nem láttunk rajta, erre a magyarázat, hogy épp akkor érkezett. A lényeg, hogy 45 fontot kértek érte, 5 fontért meg hétfő délelőtt itt is lesz a háznál! Ez a gond is letudva, lassan tényleg teljesen be lesz rendezve a ház. Az üléspróbánál megakadt a szemem valamin. Nem akartam elhinni, hogy nemhogy létezik ilyen, de másfél font ellenében haza is akar jönni velem. Egy -hivatalos néven- monoploy magnetic pocket edition volt az.
Nem lehetett otthagyni. Dolgunk végeztével és jó szájízzel a kanapé miatt betértünk még a multiba venni pár dolgot az esti főzéshez. Némi alapanyag, nasi, meg egy nagyobb fazék is gazdát cserélt.
Hazaérve gyorsan bepakoltam egy mosást a gépbe, majd nekiálltam hagymát szelni. Még otthonról hozott hagymával dolgoztunk, meg is könnyeztem rendesen. Találtunk a fagyasztóban darált húst, valamint a vásárolt babkonzerv és kukorica együttesével csilisbabbá alakítottuk némi hő segítségével. Na jó a legtöbb érdem a Danit illeti e téren, mert valljuk be a hagymán meg a konzervbontáson kívül többel nem járultam hozzá. Igaz mindez csak a holnapi ebéd lesz, mivel ma tojásos nokedlit -nekem noklit- vacsoráztunk. Dani megcsinálta a kiszaggatni valót,
majd kis segítség mellett a tűzhely fölé görnyedt,
közbe bele-bele kavarva a rotyogó csilisbabba. Én felvertem 5 tojást és míg a fejes saláta teljesen összeért az ecetes lében, beleforgattuk a kis tésztadarabokat. Finomnak finom volt, kis otthoni ízvilágot varázsoltunk ízteleniába ma este is. A kinézettel is csak annyi probléma volt, hogy itt a tojás nem olyan sárga mint otthon, de azért lecsúszott.
Kaja után aztán kiteregettem -volna- a mosott ruhákat. persze midőn a fél adagot felraktam az előtte gondosan lemosott szárítóra, az sztrájkot hirdetett és elfeküdt a padlón. A kis műanyag pöcök, ami arra volt hivatott, hogy tartsa az egészet, na az egy buzi. Ki volt már kopva eléggé, lötyögött, meg nem akadt be rendesen. A negyedik összezuhanása után majdnem széjjelrúgtam szegényemet, de mivel mérnökök vagyunk, így megpróbáltuk orvosolni a hibát -szürke ragasztószalag híján- cipőfűzővel. A sokadik sikertelen próbálkozás után aztán előkerült a jó öreg bosch ütvefúró, hogy majd azzal kitágítom én a mélyedést és egyszerű módon véget vetek a ruhaszárító makacs önkényuralmának. Hát... Ki kitágult az tény, viszont nyeklett is rendesen, így ugyanúgy kiugrott a helyéről. A megoldást végül mégiscsak a cipőfűző jelentette. Jó szorosan összehúztam vele azt csá! Működik, szétszedni nem kell! Egyébként ez tipikusan az olcsó hús esete.
Szerelés közben felhívtak ma a srácok a matrózból, hallották is ahogy egyszer összezuhant a rendszer. Geri azt mondta lehetne egy picit viccesebb a blog, szóval neki küldeném a 'Megy a csiga hazafele' viccemet, És Geri tudod... A hugod!
Mára ennyi kispajtások. Zárul Ádi mókatára, de ha tetszett....
Még lehet azért egy jó film mellé tolok némi nasit az arcba, vettem ma valami gyümolcsös, pudingos, tejszínhabos valamit, le is megyek érte a konyhába. Jóéjt!
