Ha nagyon akartam volna, akkor ma lehetett volna napom. Még délelőtt felébredtem, és nem sokkal később meg is ebédeltem. A gulyásom bevált, így másnaposan is egész ehető. Ebéd után aztán visszadőltem az ágyba lustálkodni, és arra az elhatározásra jutottam, hogy egy délutáni szépítő alvás is belefér még munka előtt. Jól is esett, meg aztán jobb dolgom nem is volt, mivel csak 7-kor kezdtem a munkát. Ébredés után még ettem egy kicsit, majd lassan elindultam dolgozni. Vicces egyébként, hogy mióta kocsival járok, azóta nem esik az eső. Ma is javarészt hátul töltöttem az estét, nem is volt túl sok izgalomban részem, de ez elmondható volt Lukasról is, aki végig elöl volt. Gyenge esténk volt, inkább csak a hétvégére készültünk fel. Zárás után bejött Graham, azt nem tudom, hogy miért, de Lukas egyből a kezébe nyomta a partvist, hogy akkor már legyen valami haszna is. Segített még pár dologban, aztán végeztünk is. Mondtam Lukasnak, hogy hazaviszem, amúgy is arra lakom, de közben beszélték Grahammel, hogy Őt is el kéne vinni egy darabon. Nem értettem pontosan, azt hittem, hogy kocsival jött, de aztán világossá vált, hogy nem. Gondolkodás nélkül mászott be hátra a dobozba, nevettem is rajta egy sort. Valami haverjához ment, gondolom iszogattak egy kicsit. Lukast is kiraktam utána otthon, meg megyek érte délután is, mivel egy időre megyünk dolgozni. Valószínű, hogy közre játszik a leszokás a cigiről is, de olyan nyomott vagyok az elmúlt napokban. Picit egyedül érzem magam, meg talán némi honvágy is gyötör. Az lesz a legjobb, ha megpróbálok kimozdulni amint jobb idő lesz. Tervezek egy londoni kirándulást is a közeljövőben, meglátogatnék pár ismerőst ott is, meg megnézném a várost.
2014.02.14. 05:07 dispersionpaint
3 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://meripoppinsz.blog.hu/api/trackback/id/tr705813638
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gfromthe1 2014.02.14. 12:44:08
Te...ér ennyit ez a rohadt cigiről való leszokás? Ne vonj meg magadtól minden jót... se kávé, se cigi, se örömlányok? HOgy van ez?
dispersionpaint 2014.02.14. 13:00:29
Jó lesz ez idővel. Kigyúrom magam, hogy nem férek majd be az ajtón, aztán vennem kell majd egy nagyobb feszítővasat a csajokhoz :D
gfromthe1 2014.02.18. 10:46:38
@dispersionpaint: legyen így :)